top of page

Így lehet majd megnézni az Ezerarcú Sződliget epizódjait oldalunkon

A sorozat első része pénteken 19:50-től lesz elérhető. Bemutatjuk az erre a célra létrehozott felületet és azt, hogy hogyan lehet eljutni oda.



Amint arról mi is több alkalommal beszámoltunk, helytörténeti kisfilmsorozat készült Sződligetről. A ZöldLiget Produkció gyártásában megvalósuló 8 részes széria első része április 19-én este 19:50-kor jelenik meg az erre a célra fejlesztett streaming felületünkön. Ez az oldal teljesen ingyenesen, korlátlan hozzáféréssel lesz elérhető bárki számára. A részeket később is be lehet pótolni, azok elérhetőek maradnak.


Az epizódokat nem cikkekként fogjuk megosztani, hanem azokat ezen az oldalon lehet majd egyesével megtekinteni. A streaming portálon a film bemutatója mellett az epizódlista és a partneri lista is helyet kapott. Ha megjelentek már, az epizódlistából lesznek elérhetőek az egyes részek saját megtekintő felületei.


A felületet telefonos és gépes nézetre is optimalizáltuk, de egyes eszközökön így is előfordulhatnak elcsúszások és apróbb hibák - ha ilyet tapasztalsz, írj nekünk a szodligetiekponthu@gmail.com címre! A javasolt eszközök, amikről megtekintésre javasoljuk a részeket: laptop, asztali gép, okostelefon - okostévéről is meg lehet nyitni az oldalt, de egyes böngészők nem támogatják az oldal szoftverét. Ha ilyen történik, javasoljuk, hogy csatlakoztasd akár telefonod, akár laptopod a tévére.

A későbbiekben a saját lejátszónkon kívül is elérhetőek lesznek az epizódok a YouTube-on, de ez várhatóan 2-3 hónap múlva fog megtörténni. A teljes filmet ide külön nem töltjük fel, azt egy alkalommal, június 7-én este lehet megtekinteni élőben (részletek hamarosan), illetve azután a YouTube-on.


Az első rész pénteken 19:50-től lesz elérhető, tartsatok velünk most és a következő 8 hét során is!


Kiemelt kép: Ezerarcú Sződliget Facebook

0 hozzászólás

Friss bejegyzések

Az összes megtekintése

コメント


bottom of page