top of page

Evangélikus lelkész: „A közösségben való ünneplés értelmes és értékes találkozás"

Interjú Petriné Chikán Katalinnal, Sződliget evangélikus lelkészével szokásainkról, ünnepeinkről és azok tartalmáról.



Milyen érzés volt Sződligeten gyertyát gyújtani?


Épp azt számolgattam, hogy hány éve már, hogy Sződligetre is megyek, azt mondhatom, mostanra ismerős érzés. Vannak már ismerős arcok, evangélikusok persze nincsenek sokan Sződligeten, de akadnak azért, ahogy a református és katolikus testvérek közül is egyre többekre emlékszem.


Rettenetesen gyors világban élünk, sokan a lájkok, plusz bevételek bányászai ebben az időszakban. Hogyan érdemes viszonyulnunk ehhez a gyors világhoz, ha az ünnepre akarunk figyelni?


Ha valaki gyorsan próbál hajtani akár az úton, akkor azt megbüntetik. Ugyanakkor azt is megbüntetik, aki az autópályán túl lassan halad, erről se feledkezzünk meg. Ezzel nem azt mondom, hogy ne lassuljunk le és ne csendesedjünk el, hanem, ahogy azt a gyertyagyújtás alkalmával is említettem, egyensúlyt kell keresnünk. Jézus tanítványaiként kaptunk szabadságot és észt, ne féljünk élni ezekkel az egyensúly keresése során. Konkrét recept nincsen.


Egyéni életünk sokféleségében kell tudatosan kicsit lassítunk, de ez nem azt jelenti, hogy kivonom magam abból, amiben benne vagyok, hiszen a közösségben való ünneplés értelmes és értékes találkozás.

Fontosnak tartom általánosabban is, hogy merjünk értelmes gondolatokat megfogalmazni arról, hogy mi van velünk az ünnepekkor és ne vesszünk el a közhelyekben.


Itt is egy közösségi eseményen találkozunk, hiszen ezek a hagyományos programok is pont az együtt ünneplést, az együtt várakozást próbálják elősegíteni. Sokszor azonban nem ilyen egyértelmű siker ezen programok megszervezése, emlékezhetünk, volt, hogy kevesen vettek részt akár hasonló gyertyagyújtásokon is. Ekkor is ki kell tartani?


Az egyház élete pont ilyen. Én mindig kis gyülekezetekben szolgálok, az evangélikus egyház is jellemzően kisebb gyülekezetekből áll. Persze tudunk sokan is lenni, de nem ez a gyakori azért. Ahogy a tanár az iskolában is, mi is érkezzünk szándékkal, céllal az ilyen alkalmakra, ne vegye kedvünk, ha épp fáradtak a diákok vagy nem figyelnek az órán, hanem inkább próbáljunk meg reagálni az esetleges nehezítő tényezőkre. Mire gondolok? Egyszer egy fecske repült be egy nyári alkalmon a templomba és mindenki azt nézte, ahogy köröz. Én ekkor még lelkészjelölt voltam, a beszéd közepén tartva pedig elkezdtem beleszőni a fecskét a gondolatmenetbe, az emberek pedig máris elkezdtek rám figyelni. Akár csak 1-2 ilyen jó húzás, ötlet, egy kis lazaság, vidámság is kimozdíthatja a kicsit lelassult, megszokássá váló programokat, de most is figyeltünk, hogy legyen helye az imádságnak és a csendességnek is.


Én mindenképpen kitartanék, hiszen a rendszeresség is egy erő. Amint egy ilyen szokás, alkalom abbamarad, akkor vesszük észre, mekkora igény is volt rá. És mellesleg, az, hogy mennyien jöttek, sem mindig mérvadó, bár nehéz más kritériumot támasztani, mindenesetre, érdemes a minőségre is figyelni, hisz a jó orvossal sem találkoznak sokan, de a híre gyorsan elterjed.


Vajon tud-e minden évben más lenni a karácsonyi ünnepkör, nem fenyeget minket a megszokás, a belefáradás veszélye?


A karácsony, azt gondolom, megunhatatlan, azt hiszem, ezt sokak nevében mondom, a szokásaink pedig megtartóak lehetnek.


Kell egy bizonyos érettség ahhoz, hogy az ember megértse, hogy nekem kell megtalálni minden évben az ünnepben a saját részem, azt a töltetet, ami éppen nekem szól.

Minden évben megünnepeljük a születésnapunkat, de hiányozna, ha nem lenne. Gondolatban persze eljátszhatunk azzal, hogy mi lenne, ha nem állna a téren itt a koszorú vagy ez a szép adventi installáció és akkor mindjárt számolhatunk a csalódott reakciókkal.


Kiemelt kép: Facebook/Magyarországi Evangélikus Egyház


 

bottom of page