​A 20. század elején Sződrákos-puszta életét a Floch család irányította. Dr. lovag Floch Reyhersberg Alfréd, a terület birtokosa, nagy lépést tett a település fejlődése felé: 1910-es években birtokának egy részét felparcellázta, ezzel megalapozva a mai Sződliget létrejöttét. Ahogy a falu lakossága gyarapodott, a vallási közösségek is erősödni kezdtek és templomot építettek, hogy megteremtsék saját vallási központjaikat.

​

Az evangélikus közösség 1914-től a váci gyülekezet részeként működött, majd 1930-ban önálló leánygyülekezetté szerveződtek, és a majdani templommal szembeni  iskolában  (a Dunai fasoron) tartották az istentiszteleteiket. Az új templom megépítése számukra is  központi céllá vált.

​

1936-ban a helyi sajtó emlékezetes jótékonysági eseményről számolt be: egy Murgács-estről, amelynek bevételét a templom alapjára fordították. A jótékonysági esten Lovászi Feri cigányzenekarával lépett fel, míg Aigner Márta operaénekesnő előadása hatalmas sikert aratott. Az est bevétele egy új evangélikus templom reményét erősítette meg, amelyet a közösség az összefogás és az áldozatkészség jelképévé akart emelni. Ahogy az újság fogalmazott: „mielőbb ki fog itt gyulladni a hitnek, a vallásnak egy új csillaga.”

Az 1938-ban elkészült harangláb és 80 kg-os harang már jelképesen is megszólította a közösséget, és az evangélikusok több rendezvénnyel – hangversenyekkel, fagylalt-délutánokkal – gyűjtöttek további forrásokat a templomépítéshez. Kéhler Béla iskolaigazgató és fia, György, a gyülekezet kántorai, nemcsak zenével járultak hozzá az összefogáshoz, hanem szervezőként is szerepet vállaltak a templom felépítésében. Az építkezést végül 1942-ben kezdték el a Dunai fasoron, egy kis, a vasútállomás közelében fekvő telken. Ebben az időszakban Sommer Gyula lelkész vezette a gyülekezetet, aki fáradhatatlanul dolgozott azon, hogy a hívek hite és támogatása épületté váljon.  Kéhler Béla iskolaigazgató, Holéczy László banktisztviselő, Skultéty Elemér, Schneider (Bácskai) Jakab egyháztagok fogták össze a munkát és lelkesítették a gyülekezetet. A templomépítést segítették még: Buna András és Paál Gyula, az evangélikus egyházközség tagja és presbitere.

​

1943-ra a templom félig elkészült, és február 28-án ünnepélyesen elhelyezték az alapkövet, ezzel megszilárdítva a közösség álmát, hogy a kis lélekszámú gyülekezetnek is lehet saját temploma. A háború azonban komoly akadályt jelentett, mivel az építkezés gyakran megállt az anyaghiány miatt. Mindezek ellenére a hívek fáradhatatlan gyűjtései és rendezvényei, például a tábori színészek előadásai, újabb forrásokat biztosítottak a munkálatok folytatásához.  A jelenlegi lelkész elmondása szerint a háború alatt a hívek a téglákat hazavitték, ott őrizték, és a háború után hozták vissza az építkezés folytatásához. Bár a templom befejezése a háború után is nehézségekbe ütközött, a közösség erőfeszítései végül sikerre vezetettek.

​

1948-ban, amikor a templom már nem teljesen a tervek szerint, de használatra alkalmas állapotban állt, Ordass Lajos püspök felszentelte azt augusztus 8-án. A templom egyszerű, de meghitt belső tere fa mennyezetével és a oltár mögötti falon elhelyezett kőkereszttel a közösség állhatatos hitének és kitartásának emléke maradt. A püspök felszenteléskor az épület kulcsát Dr. Lányi Kálmán felügyelőnek adta át, ezzel hivatalosan is az evangélikus hívek otthonává avatva a templomot.

​

A sződligeti evangélikus templom építése egy küzdelmes, de felemelő történet arról, hogyan lehet az összefogás és a hit segítségével maradandót alkotni. Az épület ma is őrzi azok emlékét, akik kitartásukkal és áldozatukkal megteremtették a helyi közösség szellemi otthonát.