Ezerarcú Mézeskalácsfalu
11.3. Jantsits Tibor öröksége: a sződligeti Nagyboldogasszony templom
A sződligeti Nagyboldogasszony templom története összefonódik egy elhivatott helyi vezető, dr. Jantsits Tibor életével, aki minden erejével azon dolgozott, hogy a közösség számára templomot építsen. Ez az építkezés nemcsak egy szakrális tér létrejöttét jelentette, hanem egy közösség újjászületését is egyben, melyet Jantsits elszántsága, hitbuzgalma és közösségszervező képessége tett lehetővé.
A katolikus egyházközség története még 1919-ben kezdődött, amikor 1919-ben megtartották az első szentmisét a Hegedűs család által az egyház számára felajánlott családi kápolnában, a Határ úton. Az évek során azonban a hely szűkössé vált, és a közösség nagyobb templom építését kezdte tervezni. Ekkoriban érkezett a településre Jantsits Tibor, aki 1924-ben vásárolt egy szerény nyaralót Sződligeten.
Jantsits Tibor tanárként, történész, jogi- és államtudományi doktorátussal és miniszteri tanácsosi pozícióval rendelkező államtisztviselőként (egyéb, a közösség építését, Sződliget fejlesztését szolgáló tevékenységei mellett), a hitélet fellendítését és egy új templom építését tűzte ki célul. Mindvégig kitartott az elképzelése mellett, noha a folyamat korántsem volt zökkenőmentes.
A templomépítési bizottság 1925-ben alakult meg, s Jantsits rendkívüli alapossággal és átláthatóan kezelte a bevételeket és a kiadásokat, melyek perselypénzből, adományokból, önkéntes felajánlásokból és „téglajegyek” árusításából származtak. Különböző közösségi rendezvényeket is szerveztek – például tudományos előadásokat és jótékonysági esteket –, hogy az építkezés költségeit fedezni tudják. Emellett jelentős mennyiségű természetbeni adományt is kaptak, többek között téglát, fát és cementet, de sokan önkéntes munkájukkal járultak hozzá a templomépítéshez.
A templom helyszínét 1929-ben jelölték ki, annak felépüléséig a templom helyén egy műkőből készült, örökmécsessel ellátott, léckerítéssel körbevett feszületet állítottak fel, mely Maurer Ferenc, helyi szobrászművész alkotása. Ez a kereszt ma is áll a templom déli falánál, a sekrestye mellett.
Az építkezés hivatalosan 1932. április 18-án vette kezdetét, amikor megkezdték az alapok ásását. Az alapkőletételt június 12-én ünnepélyes keretek között tartották, és mindössze 119 nap alatt, augusztus 12-ére a templom már szerkezetkész állapotba került. Az építkezést Kapuváry Gusztáv építőmester irányította, a templom tervét pedig dr. Fábián Gáspár főépítész készítette, amelyet a váci püspök 1932 februárjában hagyott jóvá. Az új templom nemcsak a helyi katolikus közösséget szolgálta: az igazságügyi miniszter megengedte, hogy a váci fegyintézet rabjai is használják a templomot olyan időszakokban, amikor a helyi hívek nem veszik igénybe. Ez a megállapodás jelentős segítséget nyújtott az építkezéshez, hiszen az egyházközség ingyen sódert és fuvart kapott a fegyintézet bányájából.
Az elkészült templom ünnepélyes felszentelésére 1932. augusztus 14-én került sor, amikor dr. Hanauer Á. István váci megyéspüspök látogatott el Sződligetre. Az eseményt egész napos ünnepség követte, a következő napon, Nagyboldogasszony napján pedig a község megtartotta az első búcsút. A hívek körmenetben hozták át az Oltáriszentséget a régi kápolnából az új templomba, amely így az Úr házaként véglegessé vált. A templom építése után is folytatódott Jantsits Tibor közösségépítő munkája. 1936-ban újabb harangot szerzett be a templom számára, amelyet Szent István tiszteletére szenteltek fel.
A második világháború idején súlyos károkat szenvedett az épület: a tetőszerkezet részben megsemmisült, a templom belső berendezései és festett üvegablakai is súlyosan megsérültek. Jantsits Tibor kitartó közbenjárása révén 1945 és 1948 között a templom helyreállítása megkezdődött, amelyhez a minisztériumtól és a hívektől is jelentős támogatást szerzett.
Az 1950-es években a politikai helyzet jelentős fordulatot hozott Jantsits életében. Kitelepítették a családját Hajdú-Bihar vármegyébe, ahol mezőgazdasági munkát végeztek. Noha sződligeti házát és budapesti lakását államosították, és személyes szabadságában is korlátozták, Jantsits Tibor soha nem adta fel templomáért folytatott küzdelmét. 1953-ban visszatérhetett Sződligetre, ahol barátoknál és ismerősöknél húzta meg magát, és folytatta a közösségért végzett munkát. 1964-ben fejeződött be a templom utolsó jelentős tatarozása, amelynek megvalósulását szintén Jantsits elhivatottságának köszönhette a közösség.
Jantsits Tibor élete végéig a sződligeti egyházközség meghatározó alakja maradt. A község méltán emlékezett meg róla, amikor 2007-ben posztumusz Sződligetért emlékérmet adományozott neki a templomépítés 75. évfordulóján, tisztelegve mindazon kitartás és áldozatvállalás előtt, amelyet a közösségért tett. Jantsits Tibor halhatatlan nyomot hagyott a sződligeti közösség szívében, temploma pedig örökké őrzi emlékét, hiszen ő volt az a lelkes lokálpatrióta, aki Sződligetet nem csupán egy szent hellyel gazdagította, hanem a közösség összefogásának és kitartásának szimbólumává is tette.
A katolikus kápolna története: a sződligeti hitélet bölcsője
Sződliget piciny katolikus kápolnájában az első szentmisét 1919. február 2-án, Gyertyaszentelő Boldogasszony napján, Horváth Elemér váci püspöki titkár mutatta be az akkori, még inkább ligetes-erdős, ritkán lakott településen.
A mai Határ út 17. szám alatt lévő kis épületet Hegedűs János magántisztviselő és üvegesmester, feleségével együtt ajánlotta fel a sződligeti hívek számára, hogy ne csak imaházuk, hanem kápolnájuk is legyen. A kápolna története igazán lendületet 1923-ban kapott, amikor megalakult a helyi egyházközség. A közösség első világi vezetője Floch-Reyhersberg Alfréd földbirtokos lett, akinek alelnökei dr. Kremmer Dezső és Massek György voltak. A hitélet szárnyalásával egyre több hívő érkezett és a kápolna hamar szűknek bizonyult. 1928-ban meg is kezdték az épület bővítését, de ez sem bizonyult elégnek.
A következő lépés a közösség számára egy új, nagyobb templom építése lett, amely 1932-ben készült el Sződliget főterén, a település legmagasabb pontján. Az átköltözés szimbolikus pillanata 1932. augusztus 13-án érkezett el, amikor a fegyőrök átszállították a kápolna harangjait az új templomba. Augusztus 15-én, Nagyboldogasszony napján pedig a hívek körmenetben vonultak a régi kápolnához, ahonnan harangzúgás és ének kíséretében átvitték az Oltáriszentséget az új templomba. Így zárult a kápolna története mint misézőhely, és Hegedűsék visszakapták az épületet.