A 20. század elején Sződliget egyre népszerűbbé vált, mint nyaralóhely. 1912-ben kezdték parcellázni a területet, és hamarosan egy tisztviselőtelep alakult ki itt, sokan a fővárosból, Pestről jártak ide nyaralni. Bár ekkor még kevesen éltek itt, hétvégente rengetegen jöttek, hogy élvezzék a természetet és a Duna közelségét.

​

A Duna-part volt a legnagyobb vonzerő. Már 1912-től kezdve szerveztek „strandtúrákat” és „napfürdőző kirándulásokat” ide. Vasárnaponként sokan érkeztek vonattal a fővárosból, hogy a sződligeti Duna-parton pihenjenek. 1930-ban Sinkovits Gyula megnyitotta a híres Liget-strandot, amely 1200 méteres, bekerített partszakasz volt, jegenyefákkal szegélyezve.

​

A közlekedés kiváló volt: 1939-re már napi 22 vonatpár közlekedett a Budapest–Nyugati pályaudvar és Szob között, így rengetegen utaztak Sződligetre, egy-egy nyári hétvégén akár 1000-1200 víkendező is ellátogatott ide. Előfordult,hogy a kerékpárral közlekedő csendőröknek kellett rendet tenni, amikor este a tömeg elindult vissza a vasútállomásra. A strand tele volt élettel: a homokos parton kabinsorok, csónakkölcsönző, táncos mulatságok és vendéglők várták a látogatókat. Minden szombaton táncos mulatságokat rendeztek, cigányzenével, ami külön vonzotta a látogatókat.

​

A Duna-parton, annak fénykorában három külön strand is működött. Az Alsó-strand  fás, bokros, árnyékos rész volt, a Középső-strandon  csónakbérlési lehetőség, vendéglők várták a vendégeket, míg a Felső-strand egy hosszú jegenye fasorral  (“nagy fák”) szegélyezett  partszakasz volt. A strand mellett négy teniszpálya is volt, amelyek télen korcsolyapályává alakultak át. A korcsolyázók gramofonzenére siklottak a jégen, és este kivilágították a pályát is.

​

A  Dunai fasorral szemben lévő úton, a főút túloldalán, a szőnyegház mellett elsétálva áll egy sorház… hajdanán a hangulatos sződrákosi kisvendéglő épülete volt kerthelyiséggel, cigányzenével. Szomszédságában a mára lebontott vitéz Tar János csónakháza. 

​

A Duna-part a második világháború után is népszerű maradt. 1964-ben újra felújították a sződligeti strandot, amely akkoriban a Dunakanyar egyik legszebb strandja volt. Öltözőket, zuhanyzókat és gyerekmedencét építettek.

​

Sajnos, a strand sorsa a Duna mederszabályozása miatt megpecsételődött. 1968-ban az Országos Vízügyi Hivatal kőgátakat, úgynevezett „sarkantyúkat” épített a folyón, hogy megszüntesse a hosszú homokpadokat, amelyek akadályozták a nemzetközi hajózást. Ezek a mesterséges gátak azonban megváltoztatták a víz áramlását, és a strand fölötti Duna-szakaszon a víz lassan iszaposodott. A homokos partot egyre több finomszemcsés üledék fedte be, így néhány év alatt a strand teljesen alkalmatlanná vált a fürdésre.

Ez a beavatkozás véget vetett Sződliget híres strandjának történetének, de a régi nyaralások emlékei és a Duna-part egykori varázsa a helyiek szívében örökké megmaradtak.

 

Sződliget a 20. század elején virágzó nyaralóhely volt, ahol a Duna-part vonzereje és a vendéglátás mellett a strandok és szórakozási lehetőségek sokasága tette felejthetetlenné a nyári kikapcsolódást, egészen a mederszabályozás következtében bekövetkező hanyatlásáig.