A ma este 8 órától látható rész már a sorozat harmadik epizódja.
Eddig leginkább a történelemmel foglalkozott az Ezerarcú Sződliget kisfilmsorozat, azonban a harmadik és negyedik rész Sződliget és környékének természetvilágára fókuszál majd. Kérdésünkre Ókovács Benedek rendező azt osztotta meg az epizódokkal kapcsolatban, hogy sok drónos, szuperközeli, több évszakban készült képpel teszik majd izgalmassá ezt a két részt is.
"Majdnem egy éven keresztül forgattunk nyersanyagokat, rengeteget, most ezekből válogattunk."
- tette hozzá, majd azt is hozzátette, hogy ezekben a részekben is megmarad a történelmi viszonyÃtás, hiszen helytörténeti sorozatról volna szó, de a természet kedvelÅ‘inek most érdemes igazán bekapcsolódniuk.
A 13 perc hosszúságú epizódnak ismét több új megszólalója van: Horváth Tibor madarász, természetvédÅ‘ várhatóan az élÅ‘világról beszél majd, mÃg Somogyi István a patak melletti horgásztóról beszélhet majd. De ismét találkozhatunk Volentics Gyula helytörténeti kutatóval és a szerkesztÅ‘-rendezÅ‘ Ókovács Benedekkel is.
Az Ezerarcú Sződliget korábbi részeit itt lehet elérni, a harmadik rész is ugyanitt lesz elérhető ma este 8 órától.
Kiemelt kép: Ezerarcú Sződliget 3. rész - ZöldLiget Produkció