top of page

Bagdy Emőke: "Jó volt együtt lenni!"


Pénteken Bagdy Emőke szakpszichológus, professor emerita tartott előadást Sződligeten, amiről honlapunkon is beszámoltunk.


A rendezvény végén az est vendége, Bagdy Emőke klinikai szakpszichológus kérdéseinkre arról beszélt, hogy számára különösen felemelő élmény volt a sződligeti találkozás hangulata. Mint mondta, előadásai során gyakran érzékeli, milyen a közönség légköre, és ez az este különösen harmonikusnak bizonyult.


„Azt az örömöt viszem magammal, hogy sokan voltunk, de együtt voltunk. Az együttességnek van egy olyan különleges légköre, amit nagyon sajátos megtapasztalni” – fogalmazott. Hozzátette: hosszú pályája során sok előadást tartott, ezért jól érzi, mikor van valódi figyelem és közösség a hallgatóságban.


„Valahogy jól tudom érzékelni, hogy mikor vagyunk együtt, vagy mikor van feszültség a levegőben. És itt angyal szállt át fölöttünk, jó volt együtt lenni.”

Az előadó arról is beszélt, hogy bár Sződligeten korábban még nem járt, a település és különösen a templom hangulata nagy hatással volt rá. Mint mondta, a templomi tér számára személyesen is mély jelentéssel bír.


„Átutazóban voltam itt, még itt nem tartózkodtam egy órát sem ezen kívül, most azonban jó pár órát töltöttem itt, és nagyon szépnek találom, nagyon harmonikusnak”

– mondta. Felidézte azt is, hogy gyerekkora szorosan kapcsolódott a templomi közeghez, hiszen édesapja lelkész volt. „Nekem a templom olyan természetes volt, mint másnak az otthon vagy egy családi ház. Egy ezeréves Árpád-kori templomban szolgált az édesapám, így a karzat, a mennyezet, a díszek mind természetes részei voltak a gyerekkoromnak.”


A szakpszichológus szerint a templomok különleges értéket hordoznak, mert a közösségek hitét és történetét őrzik.

A sződligeti templomról is elismerően beszélt, kiemelve annak harmóniáját és a közösség összefogását. „Milyen csodálatos, mert benne van az őseim hite, az, hogy kellett a templom, kellett a menedék, kellett egy szent hely, ahol együtt lehettünk” – fogalmazott.


a a gondolatra, amely számára a sződligeti látogatás legfontosabb emléke maradt: „Azt az örömöt viszem magammal, hogy sokan voltunk, de együtt voltunk.”


Az interjú eredetileg videós formában jelent meg a Sződligetiek.hu közösségi oldalán. A szöveg az Alrite beszédfelismerő szoftverrel készült.



Hozzászólások


bottom of page