Interjú az V. Jótékonysági Futás szervezőjével az idei évről és a futások sorozatáról.
Balkovics Márti az idei Jótékonysági Futás egyik segítője. Márti azonban nem csak szervezői oldalról tapasztalta meg a futás, az összefogás erejét: 5 évvel ezelőtt először lányáért, a balesetet szenvedett Sáriért gyűlt össze a község lakossága nagy számban - a tizenéves lányért több éven keresztül küzdöttek, míg tavaly érkezett a hír, hogy elhunyt. Márti azonban nem roskadt össze: azóta számos helyen szervezi a közösségeket, könyvekhez illusztrál, példát mutat. Arról beszélgettünk, hogy mekkora erőt ad egy ilyen rendezvény, illetve érdeklődtünk az idei futás megsegítettjéről is.
Hogyan ismertétek meg Beliánt, akiért idén a futást szervezitek?
Belián ugyanott, a Bethesda kórház osztályán feküdt, ahol Sárika is. Az ottani portáshölgy, Katika a 7 év alatt nekünk nagyon jó lelki barátunk lett, és amikor Sárika eszközeit szerettük volna továbbadományozni, Katikát és a kórházat kérdeztük, hogy tudnak-e olyan családról, akiknek szükségük lehet ilyen felszerelésre. Ekkor meséltek nekünk Beliánról. Utólag derült ki, hogy az édesanyja is követte a mi sorsunkat, de nem volt bátorsága minket zavarni. Amikor én ezt megtudtam, felvettem Belián édesanyjával, Ritával a kapcsolatot és személyesen is meglátogattuk.
Láthattuk, hogy Belián szinte ugyanabban az állapotban van, mint Sári - így részben jó érzés is volt, hogy a Sárikától a megmaradt eszközök jó helyre kerültek, viszont szívszorító is volt látni őket ugyanebben az embert próbáló létben, látni azt az éjjel-nappal tartó kiszolgáltatottságot, amit mi is megtapasztaltunk.
Beliánt 2 évvel ezelőtt gázolták el és sajnos oxigénhiányos állapotban maradt - nem tudnak, eddig nem tudtak segíteni rajta, édesanyja egyedül ápolja őt otthon. Úgy látom, hogy minden segítségre szükségük van, mert
amit mi ketten tudtunk Sári mellett végezni felváltva, a lelki és fizikai terheket is megosztva, az itt egyedül az édesanyára marad, aki tényleg csak magára számíthat.
Igaz, Beliánnak vannak testvérei, de szinte önálló életet élnek, mert felnőttek. Az adományok a legjobb helyre fognak kerülni, mert láttuk, hogy a lakásuk nincsen egyáltalán korszerűsítve, átalakítva - az összegyűjtött összeg ezt fogja segíteni.
Milyen kísérőprogramokra lehet számítani?
Az első futás Sárikánkért szerveződött, akkor, 5 éve viszont tényleg csak egy futás volt. Tavaly óta igyekszünk minden korosztálynak kedvezni a programok összeállításakor: a gyerekeknek koncert, kézműveskedés és más programok lesznek, az idősebbeknek pedig Uzsalyné Pécsi Rita fog előadást tartani. A délutánt pedig a sződligeti vonatkozású Crockodeal zenekar koncertje zárja.
Milyen gesztust jelent egy ilyen szerveződés, egy futás? Mit adhatunk?
5 évvel ezelőtt mi segítségként tudtunk élni ezzel a csodával, bennem az elmúlt évek alatt tudatosult, hogy ezt a szép hagyományt tovább kell vigyük, azok mellé a családok mellé oda kell állni, akik hasonló sorsra jutottak.
Valahol az ember egy ilyen helyzetben mindig magára marad - amit mi kaptunk az az, hogy egy olyan közösség épült fel mögénk, ami rengeteg erőt adott.
Amikor kimentünk 5 évvel ezelőtt és megláttam azt a rengeteg embert, a felfújt lufikaput a téren, az hidegrázós élmény, döbbenet volt - tudni, hogy ott mindenki Sáriért volt jelen és tudni, hogy bármit megtennének érte. Bennem tehát az maradt meg leginkább, hogy az emberek igenis akarnak segíteni, bármivel. Ez egy határtalan, hihetetlen érzés - onnan is megélni, hogy adhatunk, de erről az oldalról is megélni, hogy mi vagyunk az elesettek, mi vagyunk kiszolgáltatva. Nekünk ezt meg kellett engedni lélekben, ezt a helyzetet el kell fogadni - nagyon nehéz, mert alaptermészetünk, hogy elzárkózunk ilyenkor -,
de a jó hír, hogy ilyenkor a Jóisten segít adni is és megkapni, elfogadni is.
Akkor Belián családjának is ezt adhatjuk meg?
Természetesen! Ők már most nagyon hálásak. Akárhányszor beszélek Ritával, mindig azzal kezdi, hogy köszönetet mond. Valahol próbálom neki sugallni, hogy ezért nem nekünk kell köszönetet mondani:
mi csak kaptunk egy feladatot, ezt mi kötelességünknek érezzük: tennünk kell, észrevenni őket, azokat, akik bajbajutottak - ez a legkevesebb, amit tehetünk.
Az esemény részleteiről itt lehet tájékozódni. Mártival tavaly decemberben is beszélgettünk: akkor gyermekkönyvük kapcsán kérdeztük őt. Az interjút itt lehet elolvasni.