Sok résztvevővel zajlott az év egyik legnagyobb közösségi programja vasárnap a főtéren. Összefoglalónk.
Az idÅ‘járás is a szervezÅ‘k mellé állt április 28-án, amikor ismét Jótékonysági Futást rendeztek a fÅ‘téren. A SzÅ‘dligeti Római Katolikus Egyházközség és a SzÅ‘dligeti Jubileumi AlapÃtvány szervezésében megvalósuló programhoz sok helyi és környékbeli vállalkozás is csatlakozott felajánlással vagy más szolgáltatással - ennek folyományaként sok kÃsérÅ‘program zajlott már fél háromtól a fÅ‘téren: voltak gyermekprogramok, kürtÅ‘skalácssütés, kenyérlángos, sÅ‘t, még a MH tűzszerészei is a helyszÃnre érkeztek, érdekes eszközöket bemutatva az érdeklÅ‘dÅ‘knek.
Három óra után kezdÅ‘dött a hivatalos program, melynek keretében elÅ‘ször a gyerekek körét indÃtották el, azt követte a közös rajt, ami után több mint másfél órán keresztül lehetett futni, tekerni, rollerezni a kijelölt, kb 700 méteres szakaszon, amit rendezÅ‘k és frissÃtÅ‘ pontok szegélyeztek. A lefutott körökkel arányosan nÅ‘tt az összeg, amelyet egy veresegyházi fiú, Belián családjának ajánlottak fel. Belián éberkómás állapotban fekszik hosszú ideje, a forrással például a házuk akadálymentesÃtésére is jut majd.
A futáson idős, fiatal, rolleres, görkoris, biciklis, futó, de még gyalogló is részt vett - még a honvédek is futottak több kört, teljes menetfelszerelésben - ezt tapssal jutalmazta a nézőközönség.
A futást követÅ‘en a téren következett program: felajánlásként koncertet adott a szÅ‘dligeti vonatkozásokkal is bÃró Crockodeal Zenekar: Tornay Gábor, az együttes frontembere többször is felhÃvta a figyelmet az összefogás fontosságára az ilyen kérdésekben. A Crockodeal koncerthez vendégszereplÅ‘k is csatlakoztak, Ãgy Kiss Endi is - a szÅ‘dligeti lakos, aki a Hooligans dobosa is, saját zenekara számában működött közre röviden. A jó hangulatú programban helyet kapott még tombola és gyerekkoncert is, a templomban pedig Uzsalyné Pécsi Rita neveléskutató tartott elÅ‘adást.
A helyszÃnen Starostka Szaniszló plébános, aki maga is 11 kört futott, úgy fogalmazott kérdésünkre, hogy
Ebben a kezdeményezésben mindenki gyarapszik lelkileg és fizikailag is, mert aki fut, az fogy, erÅ‘södik egy kicsit, ráadásul a szándék, amiért futunk, is talán kicsit jóra nevel minket. Belián családjának is nagy segÃtség, hogy tudják, hogy nincsenek egyedül, ahogy anyagilag is nagy segÃtséget kaptak. Tehát mindenki kapott, mindenki gyarapodott, aki itt volt.
Hozzátette, hogy a futást eredetileg nagyböjtben szervezték, a böjti alamizsna szelleme pedig továbbra is jelen van. A futás során több mint kétmillió forint gyűlt össze, aminek átadásának pillanatát itt mutattunk meg videóban.
Azóta további utalásokkal és adományokkal kiegészÃtve ez az összeg 2.725.000 Forintra nÅ‘tt, számolt be róla az egyházközség a Facebookon.