top of page

Nem fogja kitalálni, mivel kampányol Juhász Béla

Megdöbbentő témát húzott elő a kalapból.



Veretes Facebook-posztban jelentkezett szerdán Juhász Béla, Sződliget jelenlegi polgármestere. A településatya, aki még mindig nem mutatta be jelöltjeit a nagyközönségnek és semmilyen kampányt nem folytat jövőbeni terveivel kapcsolatban, most meglepő irányból támadja ellenfeleit: a ViLlAmOsSaL.


 
Polarizált az ország. Minden eddiginél fontosabb, hogy lehetőség legyen megismerni azokat a jelölteket, akikre otthonunk jövőjét bízni szeretnénk, ezért a VOKS24 keretében minden csapatot bemutatunk.
 

Azoknak, akik nem tudják: 2006 környékén, azaz lassan 20 éve történt, hogy egy muzeális értékű villamossal próbálkozott az akkori testület a Duna-parton. A projekt megakadt, a villamost pedig elszállították. Azóta Juhász Béla egyik kedvenc témája a villamos, na meg az, hogy ellenfeleit "villamostelepítéssel" vádolja. A gond csak az, hogy ismereteink szerint mostani kihívói közül senki nem volt érintett a kérdésben (korábban a csapatból senki sem töltött be funkciót a sződligeti önkormányzatnál sem).


Azt írja: "A fideszes civileknek igaza van. A Duna-stratégia egyik fontos eleme lesz, hogy új turisztikai látványossága legyen Sződligetnek. Visszavásároljuk a villamost."

A polgármester még néhány emojit is illesztett a nagyívű gondolatmenet mellé.


Kérdést juttattunk el a Sződligeti Civileknek, akik ezt válaszolták: "Dohos és lejárt pártpolitizálásból már kapott eleget ez a település az elmúlt években, itt az ideje, hogy beengedjünk egy kis friss levegőt. A másik oldal támadása helyett mi arra szeretnénk koncentrálni, hogy megoldjuk a sződligetiek problémáit és végre betemessük az árkokat, amiket a pártoskodás kiásott.


A Sződligeti Civilek egyetlen tagja sem párttag, nem kapunk párttámogatást, saját pénzünkből kampányolunk - a vádaskodás nyomán nyilvánosságra fogjuk hozni költségvetésünket is."

A csatolt fotón egyébként a Duna melletti színpad és a villamos összeretusálása látható. A színpad elejére a napokban került fel a Sződliget-felfestés, annak a hatalmas fejlesztési láznak köszönhetően, ami másfél hónapja a települést bejárja. Az, hogy kinek kell ezért a festésért köszönetet mondani, kicsit zavaros, mert a beszámoló alapján a Segítő Kezek SE végezte el a felújítást, azonban az egyesületnek nincsen semmilyen platformja, így jobb híján minden eredményükkel Juhász házal. Az is árnyalja a képet, hogy az egyesületet gründoló, azt vezető Debreczi Lászlóról mi írtuk meg, hogy nagy eséllyel Juhász jelöltje lesz.


A Sződligeti Civilek jelöltjeit itt mutattuk be, a fideszességgel vádolt Somogyival pedig itt beszélgettünk a kampányról.


Kiemelt kép: Sződligetiek.hu-grafika


Comentarios


bottom of page