„Végezetül ezúton köszönöm mindazoknak a segítségét néhai Édesanyám munkájához, akiket ismerek, és azoknak is, akik már Édesanyámmal együtt figyelnek ránk ott fent, szeretettel, féltőn.

S bármennyire is változzék a világ, emléküket szeretettel én is, s remélem, Önök is megőrizzük.”

​

Az édesanyja, a moziüzem- vezető Szöllősi Sándorné született Macsó Edit iránt érzett szeretet és tisztelet hangzik ki abból a megemlékezésből is, amelyet fia megfogalmazott a sződligeti mozi történetét feldolgozó írásában.  Az általa képviselt munka iránti alázat, szeretet és elkötelezettség példaértékű maradt, mindazok, akik ismerték és szerették őt, megőrzik emlékét, ahogyan Szöllősi György sződligeti építészmérnök reméli, hogy édesanyja emlékét mindenki szeretettel őrzi majd tovább.

​

1934 decemberében jelent meg egy hirdetés a Váci Hírlapban, mely szerint Macsó Pál hadirokkant, sződligeti ácsmester moziengedélyes pénzestársat keresett, hogy megnyithasson egy 200 fős mozit Sződligeten. A Fő téri Kádár- féle vendéglő után a vetítések végül a Floch család bérleményében, a vasútállomásnál lévő vendéglő mögött kialakított nagyteremben voltak.  A bérlemény tulajdonosa, Floch-Reyhersberg Alfréd, gyakori vendég volt a vetítéseken, mindig kifizette a jegyét és kedvezményeket biztosított munkásainak.

​

A gyerekekkel együtt Floch-R. Alfréd is rendszeresen megnézte a filmeket. Ha a gyerekek jól viselkedtek, öt pengőt adott a mozi üzemeltetőjének, hogy cukorkát, nápolyit oszthasson nekik.

​

1938-ban Macsó Pál megvásárolta Szikrai Józsefnétől az Apolló filmszínház teljes berendezését, mely ekkor 276 darab csapószékből, egy vetítővászonból, egy hangszóróból és 4 darab függönyből állt.

​

1939-ben a mozi neve Apolló Filmszínház, Apolló Mozgó volt, majd később Hunyadi Mozgóként, Hunyadi Filmszínházként működött. Macsó Pál halála után a mozit unokája, Macsó Edit vette át, aki már 11 éves korától egyedül járt Budapestre a filmforgalmazóktól beszerezni a filmeket. Talpraesettsége miatt sikerült népszerű filmeket Sződligetre hoznia, amit nagy elismeréssel fogadtak.

​

A mozi egészen 1944 novemberéig üzemelt, ekkor a háborús körülmények miatt le kellett állítani a vetítést. Egy 1945 januárjában kiállított igazolás szerint Tóth Géza, a helyi rendőrség vezetője így nyilatkozott: „Alulírott igazolom, hogy a Sződligeti Film színházból a Jelmezbál c. filmet és a vetítő berendezést az orosz megszálló csapatok 1944. dec. havában leszerelték és elvitték.”

​

A II. világháború alatt a Sződ-Sződliget vasútállomással szemben található épület, amely magába foglalta a kocsmát és a mozihelyiséget (az egykori mozi helyét), a szovjet hatóság által marhaistállóként funkcionált, míg a mellette lévő iskolát hadikórháznak használták. A háború után a család összegyűjtötte és helyreállította a romos technikai eszközöket, így 1946 májusában Sződligeten újra beindult a vetítőgép.

​

 A moziban háromféle jegyár volt: 2, 4 és 6 forint – utóbbi az utolsó két sorban. 1947-ben Macsó Pálné (szül. Blága Mária) a Váci Államrendőrségtől engedélyt kapott, hogy 1948. január 1-től 35 mm-es filmek vetítésére alkalmas mozgófénykép- színházat működtessen. Az engedély feltétele, hogy minden vetítésnél legyen jelen egy rendőr felügyelő. 1950-ben a MOKÉP államosította a mozit.

 

Az 1956-os forradalom után decemberig szünetelt a mozi működése. 1963-ban ismét leállt a vetítés az épület átépítése miatt. A modernizálás 1964 áprilisára készült el: a nagyterem ajtóit a vasút felől az iskola oldalára helyezték át, új előtér, pénztár, vetítőfülke készült, valamint lejtős nézőtér, kényelmes, karfás székek és 179 fős kapacitás lett kialakítva műbőr falburkolattal és szélső közlekedősávokkal. Az átépítés alatt a vetítéseket ideiglenesen a volt Kádár-féle vendéglő termében tartották. 1966-tól szélesvásznú filmek is műsorra kerülhettek.

 

A filmeket vonaton hozták, amit a szerelvényről a vasúti málházó vett le, majd a mozi takarítója vasládában, talicskán tolt be az épületbe. Az állami moziüzem vezetője képesített üzemvezetőként Szöllősi Sándorné sz. Macsó Edit maradhatott (munkáját 1965-ben kitüntetéssel ismerték el), aki 1980-ig vezette a mozit. 

 

A sződligeti mozi népszerűsége 1958-ig növekedett, ebben az évben 67 170 néző látogatta a mozi termét. A televízió elterjedése azonban visszavetette a látogatottságot. 1957-ben még csak néhány helyi családnak – Fellneréknek, Dedééknek, Békefiéknek, Czermannéknak, Szádovszkyéknak és Gyeneséknek – volt televíziójuk, ahova a környékbeliek 50 fillérért, sámlival és hokedlivel felszerelkezve jártak át tévézni. Legfőképp a televízió népszerűségének köszönhetően tovább csökkent a mozi látogatottsága, ami végül a mozi 1988-as bezárásához vezetett. Az utolsó üzemeltető Tarkó László volt.

​

Az ingatlan feltehetően az 1870-es években, Floch család birtokszerzése idején épülhetett. A rendszerváltás után az Állami Vagyonügynökség értékesítésre hirdette meg, 1992-ben eladták majd átépítették, és először egy kínai áruház, majd később egy bizományi zsibáruház nyílt a régi mozi falai között.