A Sződrákosi Téglagyár Társulat története 1868-ban kezdődött, amikor Budapesten bejegyezték a Sződ-Rákoser Ziegelfabrik Gesellschaft nevű vállalatot. A társulat célja az volt, hogy Magyarországon és annak melléktartományaiban ipari tevékenységeket végezzen, például téglavetést, mészégetést és agyagáru-készítést, illetve építkezéseket vállaljon és befejezzen.  1871-ben  Floch Henrik dr., Lónyay Menyhért pénzügyminiszter titkára, befektetőként szerepet vállalt a gyár működésében.

​

A téglagyár azonban a korai években gazdasági nehézségekkel küzdött. Egy 1875-ös levélből kiderül, hogy a társulat anyagi helyzete miatt nem tudott téglaadományt felajánlani egy sződi iskola építéséhez. Az építőipar stagnálása és az 1871-es felhőszakadás okozta károk tovább súlyosbították a gyár helyzetét. 1877-ben a gyár részvényesei egy közgyűlésen döntöttek a felszámolásról, tekintettel arra, hogy a gyárnak már nem volt jelentős vagyona, és az építési ipar pangása miatt nem volt remény a fellendülésre. A közgyűlés kimondta a felszámolást és a döntés megszületett: a gyárat szabad kézből vagy árverés útján értékesítsék.

​

A gyárat 1878-ban eladták a Floch-Reyhersberg családnak, és ekkor kezdődött a téglagyár második szakasza. Floch Henrik, aki nyugalmazott pénzügyi tanácsosként vette át a gyár irányítását, modernizálta az üzemet, és a kézi erőt fokozatosan gépesítéssel váltotta fel. 1907-től Floch Alfréd tovább fejlesztette a gyárat, és az ország első téglagyára lett, ahol modern szívógázmotorokat alkalmaztak a termeléshez. Az új gépek naponta 15 ezer téglát voltak képesek előállítani, ami jelentős előrelépést jelentett a korábbi kézi termeléshez képest.

​

A gyárhoz tartozott egy Hoffmann- féle körkemence, téglaprésház gépházzal, szárítók, irodaépület és lakóházak is.

​

A Sződrákosi Téglagyár nemcsak a modernizálásban járt élen, hanem a szállítási infrastruktúrában is. A gyár saját kikötővel rendelkezett a Dunán, amely lehetővé tette a téglák hajón történő szállítását Budapestre. A fővárosban, különösen a millennium idején épülő Lipótváros jelentős mennyiségű sződrákosi téglát használt fel. Az 1880-as években egyetlen nap alatt akár 30 ezer tégla is eljutott a fővárosba a sződrákosi kikötőből. A gyár munkásainak gyermekei számára magániskola is működött, amelyet Floch Henrik alapított, és amely később, 1905-től már magyar tannyelvű állami iskolaként is szolgált ( annak idején Megbékélés háza, napjainkban Erdészházként ismert épületcsoport a Duna-parton).

​

A gyár versenyképessége miatt 1885-ben kiállítási nagyérmet kapott egy országos kiállításon. 1915-től azonban a téglagyár fokozatosan veszteségessé vált, és a gazdasági helyzet miatt 1920-as évek elején  végleg bezárták. A gyár épületeit lebontották, a téglaégető körkemence tégláiból Floch- Reyhersberg Alfréd a vasútállomás közelében építette fel az új, nagyobb iskolát, akik még emlékeznek, „öregiskolát”.   A téglagyár területén 1925-ben egy szeszgyárat létesítettek, amely a helyi ipar új szakaszát indította el.

​

A Sződrákosi Téglagyár működése több mint öt évtizedig tartott, és jelentős hatással volt a környék ipari és gazdasági fejlődésére. A gyár egykor modern technológiával felszerelt üzem volt, amely fontos szerepet játszott Budapest építkezéseiben és a helyi közösségek életében. A téglagyár agyagbányái a mai Sződliget területére estek, ahol később horgásztavak létesültek a régi agyaggödrök helyén. A gyár történetének végén, az 1920-as években a környék ipara átalakult, és a Floch család továbbra is jelentős szerepet játszott a helyi gazdaságban.