top of page

Sződligeten is kiöntött a Duna - friss képeink a part mellől!

A Duna az előrejelzések szerint lassan tetőzik, sokan katasztrófaturistáskodnak.



A Duna hazai területén csaknem 1200 kilométer hosszan van jelenleg is árvízvédelmi készültség, így Sződligeten is. Az előrejelzések mára jósolták a tetőzést Budapestnél, azonban a vártnál később, holnap következhet ez be, ma Komáromnál tetőzik az árhullám. A víz miatt a fővárosban is jelentős lezárások vannak érvényben, Sződligeten a kerékpárutat magasan elöntötte a víz, amely az Árpád-házi Szent Erzsébet-sétányt nyaldossa.


A Sződrákos-patak az árvízhelyzetekben megszokott módon szintén kilépett a medréből és az a Göd irányába tartó kerékpárút egyes részeit is elöntötte, azonban komolyabb károkról eddig nincs tudomásunk. Az, hogy a Duna vize ilyenkor kvázi visszafelé, a patak folyásirányával szemben folyik és tölti fel a medret, egyáltalán nem meglepő a Sződligeti Sporthorgász Egyesület titkára, Dr. Somogyi István szerint, akit még korábban kérdeztünk a jelenségről.


A Duna-parton egész nap nagy volt a jövés-menés, láthatóan sokan használják ki az ünnepi időszakot, hogy a bejglilevezető sétát összekössék az árhullám megfigyelésével, így fotósunk ottjártakor is sokan voltak a parton.

Arról, hogy hogyan lehet értelmezni a vízügyi előrejelzéseket, itt írtunk, ebben az összeállításban pedig a legnagyobb dunai árhullámokat gyűjtöttük ki. Most pedig lássuk a képeket!



Kiemelt kép: Sződligetiek.hu

0 hozzászólás

תגובות


bottom of page