Exkluzív nagyinterjú Szemere Istvánnal és Szemere Zsuzsával, a Korsók Háza alapítóival.
Kezdjük kicsit a korsókkal. Honnan ered a korsók szeretete? Melyik volt az első korsótok?
Szemere István: A korsók gyűjtése 1972-ben jelent meg az életünkben, egy teljes véletlen útján. Akkor a Gázműveknél dolgoztam, a főnököm pedig a reprezentációért volt felelős. A Gázművek ezt követően készíttetett egy korsót, amit én a főnökömtől később "megszereztem". Ez volt az első korsóm. Továbbiak beszerzésével annak az évnek a végére már 8 korsóm volt, ekkor szerettünk beléjük igazán.
Szemere Zsuzsa: És sok évre megvoltak a szülinapi és névnapi ajándékötleteink is egymásnak. Ekkortájt még sok régiség-kereskedő működött, idővel ők már minden beérkezett korsónál engem hívtak, így bővült a gyűjteményünk évről-évre.
Hány korsótok van?
Sz. I.: A darabszám nem érdekes, egyébként 1060 darab körüli korsó van a Korsók Házában. De itt és a lakásban is vannak, szóval összesen 1800 körül. Korábban sokkal több korsónk volt, de nagyon sokat elajándékoztunk.
Ma már nem a darabszám, hanem a korsók mögötti történet az érdekesebb számunkra.
Egy korsót szerető ember sem gyakori, na, de kettő? Ráadásul házasok... Hogyan találtatok egymásra, mikor tisztázódott a korsógyűjtés hivatása?
Szemere István: Nincs Zsuzsa és nincs István, csak mi vagyunk. 1951-ben is már egy fotón szerepeltünk (megmutatja). Ez történt 72 éve immáron, nem tudjuk pontosan, de nagyjából ezóta ismerhetjük egymást.
A Korsók Háza azért is egyedi kiállítóhely, mert bármiféle támogatás nélkül, jelentős költséggel építettétek fel. Miért tettétek mindezt, mi vezetett titeket ekkor?
Sz. I.: Van egy sajátos történetem a föld teremtéséről. Az Úristen lenézett és látott egy fénylő pontot: az volt Sződliget, ami alá, köré mindent megteremtett. Bő 40 éve vettünk itt telket, több mint 15 éve itt is élünk. Városi gyerek vagyok ugyan, de az utóbbi 10-15 éve nem éreztem jól magam Budapesten, közösséget kerestünk. A Korsók Háza ötlete/terve csak évekkel később fogalmazódott meg.
Ti dolgoztatok az építkezésnél?
Sz.I.: Isten őrizz, nem értek én az ilyen dolgokhoz, semmi kaláka nem volt, vállalkozók építkeztek. Ha én megpróbálnék egy szöget beverni a falba, Zsuzsinak kellene ellátnia engem, nálam kevés kétbalkezesebb ember van műszakilag. (nevetnek)
Több, mint 1200 látogató volt már a Korsók Házában, mindannyian jegyár nélkül körbevezetve.
Sz. Zs.: A Korsók Háza 2019-ben nyílt meg, de utána röviddel jött a COVID, így két évig nem is voltak igazán vendégek. Így a látogatószám végül is csak két évet jelent a gyakorlatban, ráadásul mindenkit csak egyszer számítunk, a visszatérő látogatók már nem számítanak bele a statisztikába.
Sz. I.: A COVID egyébként az egyik legszebb időszakunk volt, nyugalomban írtuk a Korsók Könyve V. kötetét, hatalmas alkotómunkát tudtunk véghezvinni.
Láthatóan bármiről beszélgetünk, fel vannak osztva a feladataitok. Hogyan alakult ki ez a munkamegosztás?
Sz. I.: Akkor most mesélek. Amikor mi összeházasodtunk, be kellett költöznünk egy nagyon egyszerű lakásba, amit szülemnek "adtak kárpótlásul" az elvett házunkért. Ebben cserépkályha volt és Zsuzsi kiküldött, hogy aprítsak gyújtóst.
Sz. Zs.: November volt, kellett a tüzelő. Én gyerekkorom óta, lány létemre tudtam, hogyan kell fát vágni, teljesen természetes volt, hogy ezt meg kell csinálni. Fel sem merült bennem, hogy még életében nem fogott baltát a kezébe...
Sz. I.: Újpesti gyerek voltam, no! (nevetnek)
Sz. Zs.: ...Nem telt bele két perc és jön be, dőlt a vér a kezéből. Kérdeztem, mi történt, az első baltacsapásnál eltalálta a kezét. Azzal védekezett, hogy sosem csinált még ilyet. Ez volt a felmentés.
Akkor ide lehet visszavezetni a kettőtök közti munkamegosztást.
Sz.I.: Később is hasonlóan osztottuk meg a feladatokat, az én dolgom az anyagi háttér biztosítása volt, a gyakorlatiasabb feladatok viszont Zsuzsira hárultak.
Sokszor mondjátok: a Korsók Háza Sződligetnek épült. Milyen érzelmek fűznek ide, milyen Sződligeten élni?
Sz. I.: Ha azt kellene megmondanom, hogy mi jut eszembe először Sződligetről, az az, hogy itt itthon vagyok.
Külkeres voltam, körbeutaztam a világot, soha sehol nem éreztem magam olyan jól, mint itt.
Zsuzsival néha vitázunk, mert ő szeret utazni is, de én akkor vagyok a legboldogabb, ha itthon lehetek. Úgy ismerkedtem meg itt sok emberrel, hogy az utcán mindenkinek előre köszöntem. Nem vagyok álszerény, mindig is egy közösség ismert, elfogadott tagja szerettem volna lenni és itt ez teljesült, mindkettőnk örömére.
Sz. Zs.: Azért én is nagyon szeretek itt élni, az év 365 napjából viszont párat szeretek utazással tölterni, de a kompromisszumokat mindig meg tudjuk kötni.42 évvel ezelőtt egyébként István nem akart telket venni, de valamiért én szerettem volna, ennek az oka a föld, a gazdálkodás volt – pedig a felmenőim mind városiak voltak. Az hajtott talán elsősorban, hogy saját magamnak tudjak zöldségeket, gyümölcsöket megtermelni. Idővel abbahagytam, de sokáig csináltam eperrel, újhagymával, babbal, paradicsommal. Nagyon rendes szomszédaink voltak, sokat segítettek, de én is tudtam azért segíteni nekik. Valahol hallottam korábban, hogy az epret feketefólia alá kell ültetni. Ezt akkor senki nem ismerte a környéken, szó szerint ki is nevettek, de később ezt sikerült meghonosítani itt is. Jópofa dolgok ezek, na!
Mit tudunk megtanulni a korsókból? Mi az, ami ezeket az alkalmatoságokat különlegessé teszi?
Sz. I.: A korsókat csoportosíthatjuk is ilyen szempontból. Vannak, amelyek üzenetet hordoznak, általában 100-150 éves óbajor feliratok formájában. Egy példa, ami ma is aktuális: „Tisztát igyál és csak az igazat mondd!”. Képzeljük el, ha ezt ma a parlamentben a képviselőknek is be kellene tartaniuk! Ezek a feliratok a mai kor emberének is utat mutatnak. A második típus a szimbólumok, motívumok világa, a harmadik pedig a történeteké. Mindenre találunk korsók általi útmutatást.
Szerettétek a történelmet?
Sz. Zs.: Én bevallom, nem, de István nagyon, teljesen humán beállítottságú. (István bólogat)
Sz. I.: A Korsók Háza ars poeticája a bejárat felett olvasható: „A múltból tanulj, a jelenben pedig a jövőnek élj.” 1850 körül mondta ezt Nagy Iván történész, a magyar heraldika atyja. Ő volt az, aki a balassagyarmati megyei múzeumot saját pénzén alapította. A felirat ma is olvasható a ma már palócmúzeumként működő épületben.
Sz. Zs.: És azt se feledjük el, hogy
ami a korsókra kerül, az szó szerint kőbe van vésve és ezáltal maradandónak van ítélve.
Advent közeleg, készültök esetleg valamivel erre az időszakra?
Sz. I.: Így van, egy konkrét bejelentést szeretnénk tenni: tudjuk, hogy néha gondot jelent, mit is ajándékozzunk karácsonyra. Ezért azt találtuk ki, hogy szervezünk egy korsó-értékesítési akciót, amivel kapcsolatban megkerestük a ZöldLigetet. Össze szerettük volna kapcsolni ezt a projektet az adventtel, a szeretettel, így a ZöldLiget javaslata alapján a korsóvásárból befolyt összeg 20%-át a sződligeti Polgárőrség számára ajánljuk fel.
Sz. Zs.: Nagyon fontos, hogy nem a múzeumi darabokat áruljuk, hanem a saját webáruházunk termékeit, ahol új söröskorsókat értékesítünk. Szó sem lehet arról, hogy a Korsók Házában kiállított darabokat eladjuk, de Magyarországon egyedüliként mi forgalmazunk márkás német import söröskorsókat. Nem bóvli, nem piaci darabok, valóban értékes és szép ajándékok karácsony közeledtével azoknak, akiknek nincs ötletünk. A korsóval nem lehet melléfogni.
A Korsók Házának már ma is nagy jelentősége van helyben. Mit jelenthet ez a jövőre nézve?
Sz. I.: Amerikában gyakran összekeverik Budapestet Bukaresttel, Sződligettel ez nem fordul elő. Az USA-ban és Németországban is tudják az emberek, mi van Sződligeten korsóügyileg. Bízom benne, hogy a művelődési ház égető hiánya idővel megoldódik majd és ott szervezhetünk majd előadásokat, különórákat diákoknak, hiszen az egyedüli sződligeti múzeum vagyunk. Szeretnénk egyre inkább Sződliget szerves részévé válni és feltenni Sződligetet is a térképre.
Mik a terveitek? Hiszen pihenhetnétek is, nem kellene itt szorgoskodni, pörögni.
Sz. Zs.: Az embert az tartja fizikailag és lelkileg is frissen, ha csinál valamit. Ha nem csinálok semmit és pihenek, az a végelgyengülés kategória. Az éltet minket, hogy idejönnek emberek, nagy öröm, amikor visszatérő vendégeket fogadhatunk. Voltak nálunk fogyatékos gyerekek, péktanulók, keramikustanulók is, ajándékokat is készítenek nekünk. Amikor egy halmozottan sérült gyerek, aki teljesen vak és kérdéseket tesz fel, érdeklődik vagy amikor öregek otthonából érkeznek idősek és az arcukon látjuk az örömöt, a gyermeki érdeklődést, az óriási és elmondhatatlan élmény. Ezek csodálatos pillanatok.
Sz. I.: Ez nagyon személyes lesz, de fontosnak érzem itt megemlíteni. Nem vagyok templombajáró ember, de mélységesen hívő vagyok. Sajátságos a kapcsolatom Istennel, minden héten beszélgetek vele. Nincs olyan hét, hogy ne adjak hálát a családomért, a barátaimért, azokért, akik minket szeretnek, azokért, akiket mi is szerethetünk, az életünkért és persze a Korsók Házáért is. A Korsók Háza az életünket tartalommal tölti meg.
A mai világ sajnos nem olyan, hogy az emberek megállnak egymással beszélgetni, hanem elmennek egymás mellett, de aki ide eljön, legyen az fiatal, öreg, szegény vagy gazdag, az itt, az eltöltött egy-másfél órában elfelejti, hogy mi van kint a világban, csak hallgatja a meséket, a történeteket.
Munkácsy Mihálytól egyszer megkérdezték, hogy mit kérne Istentől. Azt válaszolta, hogy időt. Ugyanígy vagyunk mi is.
Sz. Zs.: Mindig megkérdezem az érdeklődőktől, hogy honnan hallottak rólunk, mert mi nem hirdetünk sehol. Kezdünk szájhagyománnyá válni a környéken, ami hihetetlen megtisztelő érzés. Vannak médiaérdeklődések is, egyre több, de a legjelentősebb a személyes úton történő megkeresések aránya.
Azt is ékesen bizonyítjátok, hogy csak szeretet és odaadás, elkötelezettség kell a nagy dolgokhoz, nem intézményrendszer, nagy összegek és sok egyéb.
Sz. Zs.: Valóban, ez a legfontosabb. Az emberek az emberi kapcsolatoknak örülnek, a személyességnek és az odafordulásnak. És ezt itt, Sződligeten is meg lehet csinálni, miért is ne lehetne?
Kiemelt kép: Sződligetiek.hu